Hanuka a fények ünnepe, a jeruzsálemi szentély felavatásának ünnepe.

Az „ünnep”[1] történelmi háttere: a Júdeát kormányzó Antiókhosz Epiphanész, a szeleukida birodalom uralkodója i.e. 168-ban elfoglalta Jeruzsálemet. A hellenizmust terjesztette, és a zsidókat akadályozta vallásuk gyakorlásában. A hagyomány szerint három évvel később Júda Makkabeus maroknyi serege visszafoglalta Jeruzsálemet, eltüntették a pogány tárgyakat, átépítették az oltárt, megtisztították a szentélyt, majd kiszlév hónap 25-én újra felavatták. A rabbinikus hagyomány szerint csupán egy napra elegendő tiszta olaj maradt, de egy csoda folytán mégis nyolc napig égett.

                E két eseményre vezethető vissza hanuka elnevezése. A szó felavatást jelent, a fény ünnepe pedig az olaj csodájára utal. Ezek emlékére ünnepeljük minden évben a hanukát. A háláhikus[2] hagyomány szerint az ünnep szokásaihoz tartozik a gyertya, illetve olajmécses meggyújtása nyolc napon keresztül, a megadott szabályok szerint, a mindennapi ima kiegészítése hanukai betoldással, a hallél hálaima mondása, valamint olajban sült finomságok fogyasztása.

               A hanuka ünnepe két különböző dolognak állít tehát emléket. Az egyik a Hasmoneusok katonai győzelme a szír görögök felett, a másik pedig az olaj csodája. A Jeruzsálemi Talmud nem említi hanuka ünnepét, de a Babilóniai Talmud ad egy rövid magyarázatot rá:

„Mi az oka a hanuka ünnepének? Rabbijaink így tanították: kiszlév 25-én kezdődik hanuka nyolc napja, melyen tilos a gyász és a böjt. Amikor a görögök beléptek a szentélybe, tisztátalanná tették az ott található összes olajat. Amikor a Hasmoneusok győzedelmeskedtek felettük, akkor keresni kezdtek, de csak egyetlen - főpapi pecséttel ellátott - olajos korsót találtak. Ez egy napra lett volna elegendő, de csoda történt, és nyolc napon át égett. A következő évben ezeket a napokat ünnepnek kiáltották ki, haléllal és hálaadással.”[3]

Ennek az idézetnek az alapján azt feltételezhetnénk, hogy hanuka lényege az olaj csodájában rejlik, mivel ez a legkorábbi forrás, amelyben az olaj csodájának bármilyen említését találjuk. A hanukai történetről szóló legkorábbi történelmi jellegű elbeszélés a Makkabeusok első és második könyve, azonban egyikben sem esik szó az olaj csodájáról.

               A Makkabeus I. görög nyelven maradt fent az utókor számára, negyvenéves időszakot ölel fel a története, részletesen ír a Mátitjáhu féle lázadás eseményeiről, nagyon tárgyilagosan ábrázolja a történteket, és semmiféle természetfelettiről nem esik szó a könyvben.

               A Makkabeus II. nyelve is görög volt, azonban teljesen különbözik a Makkabeus I.-től. Görög történetek stílusában íródott, metafórákkal, pátosszal teli díszes nyelven. Ez a könyv tele van különféle csodás történetekről szóló leírásokkal, mennyei lények beavatkozásáról, azonban az olajcsodáról nem esik szó. Ez a könyv azt sugallja, hogy a nép bűne okozza Isten büntetését. A bevezetőben megmutatja, hogy a papok bűnösek, mert idegeneket szolgálnak. A könyv erősen szembeállítja a rablásért lelkesülő barbár görögöket a szombatot tartó zsidókkal, és nézetei közel állnak a farizeusok véleményéhez. A Júda Makkabi által tartott felavatás úgy tűnik, azért lett nyolc napos, mert a harcok miatt nem tudták megtartani a szukot ünnepét.

„Makkabeus pedig és a társai az Úr segítségével újra hatalmukba kerítették a templomot és a várost, lerombolták az idegenek által a tereken felállított oltárokat meg a bálványszentélyeket.

Aztán megtisztították a templomot, készítettek egy másik oltárt, tüzet csiholtak tűzkőből és két esztendő után újra bemutatták az áldozatokat, égették a tömjént és a mécseseket, és kihelyezték a kitett kenyereket. Ezek végeztével földre borulva kérték az Örökkévalót, hogy ne jussanak többé ilyen bajba, és ha vétkeznek is, elnézően büntesse őket és ne adja őket a pogányok és az istenkáromlók kezére. A templom megtisztítása ugyanazon a napon történt, mint amelyen a pogányok megszentségtelenítették, vagyis kiszlév havának huszonötödik napján. Vigasság közepette nyolc napon át ünnepeltek, mint a sátoros ünnepen. Közben pedig arra gondoltak, hogy nemrég még vadállatok módjára a hegyek között és barlangokban kellett megülniük a sátoros ünnepet. Ezért faágat, zöld lombot és pálmalevelet hordoztak körül és hálálkodtak Annak, aki megengedte, hogy megtisztítsák szent helyét. Ugyanakkor közös határozattal eldöntötték és elrendelték, hogy az egész zsidó nép minden esztendőben megülje e napokat.”[4]

               A luláv használata később megszűnt, ahogyan a fáklyákkal és menórákkal való díszítés is, és már Josephus Flavius sem tudta, hogy miért lett az ünnep neve „fények”.

A Makkabeusok második könyve (2Mak 2:9-10.) összekapcsolja Nehemjá oltárszentelését a pusztai sátorszentély és Salamon király szentélyének felavatásával is, melyek szintén nyolc napig tartottak, így ennek a kiszlév hónapi szukotnak és a tűznek összepárosítása magyarázatot ad a Josephus által említett „fények” elnevezésre.

               A Misna, a Toszefta és a háláhikus midrásokat tartalmazó tannaita összeállítások azonban nem említenek semmit hanuka történetéről, és sehol nem utalnak a hanukai fények meggyújtásának szabályaira sem. Ezekben a forrásokban hanuka a tél kezdete,[5] egy olyan ünnep, amelyen tilos a böjt és a gyász.[6] A Megilát Tánit megemlíti hanuka ünnepét, de nem ír az olaj csodájáról, a Jeruzsálemi Talmud viszont csak az olajról és a gyújtás szabályairól beszél.

               A mécsesek gyújtása végül elterjedt Jeruzsálemben, az utcákon és az otthonokban is. Ezt a szokást egységesítendő, már a bölcsek vitát folytattak róla és rögzítették a szabályokat, míg elterjedt egész Izraelben és Izraelen kívül is. A Babilóniai Talmudban is nyoma van ennek. 

„Bét Sammáj azt mondja: Az első napon nyolc mécsest gyújtunk, és onnantól fokozatosan csökken a mécsesek száma. De Bét Hillél azt mondja: az első napon egyet gyújtunk, és onnantól folyamatosan növekszik a számuk.”[7]

               A talmudi szakaszban elismerik ugyan a Makkabeusok harcát a görögök ellen, mert kénytelenek voltak megemlíteni az olajcsoda magyarázatához, de kisebbítik a jelentőségét, eltávolították a középpontból. Valószínűleg a rabbik megpróbáltak elhatárolódni a Hasmoneusoktól, akik katonai felkelésükkel nagy visszhangot keltettek, és a későbbiekben a világi és a papi uralmat is átvették. Feltételezhető, hogy mindenképp távol akarták tartani magukat mindenféle katonai megmozdulástól, mert ezek aztán mindig súlyos veszteségeket okoztak, és végül még Jeruzsálem pusztulásához is elvezettek.

               A római uralom alatt lévő Palesztinában az i. sz. 4-5. században jelentősen romlott az életminőség. Az 5. században a keresztény Theodosius császár megtiltotta a zsidóknak, hogy az adószedésen kívül bármilyen állami szerepkört betöltsenek. Azt is megtiltották, hogy zsinagógákat építsenek a birodalomban. A 6. században tovább romlott a helyzet, amikor Justinianus keresztény császár megírta törvénykönyvét, melyben további korlátozások szerepeltek, például a Tóra és Misna olvasásának tilalma. Ebben a helyzetben egyáltalán nem meglepő, hogy a tannaita időszak bölcseinek hozzáállását a jeruzsálemi és babilóniai bölcsek is megtartották, nem akartak politikai felkelés támogatóiként szerepelni.

               Történelmi szempontból az ünnep eredete tehát a Hasmoneus felkelés, de a rabbik átszabták az ünnepet, hogy a katonai győzelem dicsőítése helyett az ünnep azt a feltétel nélküli, csodálatos isteni fényt dicsőítse, melyben a zsidóság a legsötétebb időszakokban is bízhat. Az ünnepnek ez az átértelmezett üzenete kétségkívül mély értelmet nyert a Palesztinában élő zsidók között, főként, amikor Jeruzsálem keresztény zarándokváros volt, és amikor Justinianus betiltotta a zsidók saját, szent iratainak az olvasását. 

               Makkabeus második könyvében a hellenizáció ellen, és a hatalomért küzdő Makkabeusok vallási hozzáállását is láthatjuk. Ahogyan alaposan megtisztították a szentélyt, ahogyan pénzt gyűjtött Júda Makkabi a bűnáldozatra, mikor kiderült, hogy némely halott katonája holmijai között bálványokat találtak, és amikor imádkoztak a csaták előtt, mindezek azt mutatják, hogy kortársaik szemében vallási vezetőnek is számítottak.

               A hanuka katonai ünnepként való népszerűsítése a Hasmoneusok számára fontos volt, mivel hatalmukat, tekintélyüket erősítette, de ugyanígy a történelmi emlékezet kialakításában is fontos szerepe volt, hiába próbálták meg az ókori bölcsek kisebbíteni a jelentőségét. A különféle üldöztetések hatására időnként előtérbe került az ünnepnek ez az oldala.

               A 20. századi cionista mozgalom is átértékelte a hanukát, és az ünnep a cionista ideológiához igazodott. Az olajcsoda szorult háttérbe a Hasmoneusok győzelmi ünnepéhez képest, összefüggésbe hozva a Makkabeusok harcát a modern Izrael függetlenségi harcával. Hanuka előestéjét még nemzeti ünnepnek[8] is ki akarták kiáltani, a Balfour-nyilatkozatot követő török kivonulás emlékére. Több cionista hanukai dal is született,[9] és a plakátok, valamint az abból az időből származó katonai alakokat megjelenítő menórák is őrzik ennek a korszaknak a hanukához való viszonyát.

A következő bejegyzésben a hanukai fények meggyújtásáról, és az arra mondott áldásokról lesz szó.