A Bemidbár hetiszakaszban, amelyet most, egy héttel a Tóraadás előtt olvasunk, a fő történés a népszámlálás. Megszámlálják Izrael fiait, külön a levitákat és az elsőszülötteket is. Feljegyzik a törzsek tagjait, apjuk származása szerint. Mindenkit név szerint vesznek számba. A végeredmény: 603 550 hadra fogható ember van, összesen pedig kb. 3 millió fő. Ez egy felkészülés a vándorlásra, amelynek során háborúkat kell majd vívni. Nagyon fontos dolog, hiszen az emberek éppen a néppé válás kellős közepén vannak, mivel Egyiptomban már fizikailag néppé váltak a közös sors miatt, a Tóraadáskor pedig lelkileg is néppé fognak majd válni. Szabad néppé, akiknek most majd másféle gondokkal kell megküzdeniük, mint Egyiptomban.  

Számomra azonban két másik fontos dolog van még jelen ebben a hetiszakaszban.

Az első fontos téma: hol vannak a nők? Amikor olvassuk a Tóra hetiszakaszait, nagyon sokszor éppen azon a dolgon gondolkodunk el leginkább, ami nincs leírva. Mint például Izsák megkötözése történetének olvasásakor, hogy mi történik vajon az alatt a három nap alatt, amíg megérkeznek az Örökkévaló által kiválasztott helyszínre. Vajon mi játszódhat le a két ember fejében? Hiszen egyikőjük sem beszél, sem Ábrahám, az apa, sem Izsák, a fiú.

A mostani szakaszunkban is van ilyen rejtett dolog, itt a nők maradtak ki teljesen. Csak a 20 éves vagy annál idősebb, fegyverviselésre képes férfiakat kell megszámlálni, ezért a kommentátorok meg is jegyezték, hogy ez valószínűleg a hadseregbe való behíváshoz szükséges népszámlálás volt.  Először az Örökkévaló kifejezetten azt mondja Mózesnek, hogy az egész közösséget számlálja össze, és aztán kizárja a nőket, a nők láthatatlanná válnak.

Benne vannak viszont az innen hiányzó nők a hetiszakasz után olvasandó prófétai szakaszban, ahol Izrael fiairól úgy beszél Hosea próféta szövege, mintha nők lennének. Hosea szavain keresztül az Örökkévaló úgy beszél Izraelről metaforikusan, mint egy rosszul viselkedő feleségről. Ez a prófétai rész megmutatja, hogy milyen szintű Isten ereje Izrael népéhez képest, és átvitt értelemben azt, hogy milyen szintű a férfiak ereje a nőkhöz képest.

Hosea szövegéből néhány kiragadott idézet: „én adtam neki a gabonát, a mustot és az olajat, ezüstöt is sokat adtam neki…visszaveszem gabonámat, boromat­…véget vetek az örvendezésnek, megbüntetem őt minden ünnepnapon, mert rólam megfeledkezett…;”

Miután a férj megbünteti a rosszul viselkedő feleséget, újra szerelmes szavakkal szól majd hozzá: „Azért íme én csábítgatom őt…”.

Itt van hát a hetiszakaszból hiányzó nő képe. Ez a haftara mintha a nőkkel való rossz bánásmódot illusztrálná, a bántalmazást, büntetést, a fizikai és lelki terrort.

Hosea próféta időszámításunk előtt, a 8 században élt. Akkor, és még sokáig utána is természetes volt ez a bánásmód a nőkkel, ami napjainkban már elfogadhatatlan kellene, hogy legyen, hiszen ma már cégeket, sőt országokat is vezetnek nők, sőt, vannak olyan elvetemült helyek, ahol még rabbik is lehetnek. De nézzünk csak meg pár metoo történetet, hogy még ma is az áldozatot hibáztatják, vagyis mintha mégsem változott volna olyan sok minden a Biblia és Hosea kora óta.

Egy 2020-as felmérés szerint, minden ötödik nő él bántalmazó kapcsolatban, amiről a legtöbben beszélni is szégyellnek, csak csendben belebetegszenek a fizikai vagy lelki bántalmazásba. Mert csapdában vannak, függenek a férfiaktól, féltik a megélhetésüket, az életüket, és nem tudják, hogy mit tehetnének, a férfiaknak hatalmuk van felettük, és ezzel sokszor vissza is élnek.

Számomra így kapcsolódik a prófétai rész a hetiszakaszhoz. Azt szeretném, ha elutasítanánk mindannyian ezt a bánásmódot, és azt is, hogy beszélhessünk nyíltan erről a problémáról, mert ez bizony a zsidó közösségben is létezik. Férj és feleség között, és a közösségen belüli hierarchia miatt is.  Azt szeretném, hogy legyen a közösségünk biztonságos minden ember számára, és senki ne legyen láthatatlan, ahogyan ebben hetiszakaszban a nők.

A másik fontos dolog számomra ebből a hetiszakaszból: két egymást követő versben szerepel az „ezek Áron fiainak nevei” leírás. Miért?

Avraham Borenstein, egy 19. sz-i rabbi is észrevette ezt a látszólag felesleges ismétlődést, és a zsidó vezetőkkel kapcsolatban írt is róla. Azt írta Borenstein rabbi, hogy más vallásokban a papokat emberfeletti lényeknek tekintették, akik érinthetetlenek és tévedhetetlenek, és ezt azzal is kifejezik, hogy pappá szentelésük után új nevet kapnak, mert új emberré váltak.

A Tóra szövege először Áron fiait egyszerűen Áron fiaiként említi, másodszor pedig már, mint papokat. Vagyis a látszólag feleslegesnek tűnő szavak, egyáltalán nem feleslegesek, megtudjuk innen, hogy a zsidóságban a papok nem kaptak új nevet, ahogyan a rabbivá avatáskor sem kapnak ma sem. A zsidóság a legnagyobb zsidókat is emberi lényeknek tekinti, akik nem tévedhetetlenek. Borenstein rabbi szerint kötelességünk, hogy kellő tiszteletet adjunk a tudósoknak, azonban nem maguk miatt, hanem hogy tiszteletben tartsuk az általuk „tanított és betartott” tórai törvényeket, hiszen a rabbiknak, a tanítóknak hitelesnek kell lenniük.   

Ez megszívlelendő a közösség vezetőinek és tanítóinak is, ráadásul több szempontból nagyon aktuális is. A zsidó közösséget vezetőknek szem előtt kell tartaniuk, hogy ők ugyanolyan emberek, mint a közösség bármely tagja, tudásuk és képességük miatt vannak vezető pozícióban, de ugyanúgy képesek hibázni, mint bárki más. Mert a zsidó tudás egy speciális tudás ugyan, amely mély hatást gyakorolhat valaki lelkére, de nem változtatja az embert valamiféle tökéletes isteni lénnyé. A vezetők és tudósok is lehetnek féltékenyek, kicsinyesek, bizonytalanok, irigyek, feledékenyek, és tévedhetnek, vagy dönthetnek rosszul, ahogyan más halandók is.  Egyetlen zsidó vezető, vagy tanító sem holmi guru vagy próféta, mindegyikőjük emberi lény, akinek belátása és intellektusa korlátozott, és minden tanító csak egy részét tudja átadni a Tórában rejlő végtelen tudásnak.

Ezért aztán senkinek nem szabad egyetlen tanítóra hagyatkoznia, hanem igyekeznie kell ott, és attól tanulnia a Tórát, ahol, és akitől csak alkalma van. Mert minden tanító egyedi perspektívát kínál ugyan, de csak az óriási egésznek egy-egy részét. A tanítók és tanítványok közötti tanulásból, beszélgetésekből pedig születhetnek új meglátások, mindkét fél tanulhat a másiktól, de csakis akkor, ha a Tóra iránt alázattal viselkednek a tanítványok és a tanítók is.

A Misna Avot traktátusában ezt olvashatjuk: „Ben Zomá szokta mondani: ki a bölcs? Aki minden embertől tanul…Ki a hatalmas? Aki legyőzi hajlamát, mert írva van: Jobb a türelmes a hatalmasnál, és aki uralkodik a lelkén, jobb annál, mint aki egy várost meghódít.”

Legyünk bölcsek és türelmesek, vagy legalább törekedjünk rá.