Mózes akkor született, amikor a fáraó megparancsolta, hogy a héberek összes születendő fiúgyermekét dobják a Nílusba. Johebed, a levita Ámrám felesége fiút szült, és három hónapig titokban tartotta, amikor már nem tudta elrejteni, kirakta a Nílusra egy ládikában.  A fáraó lánya, aki a folyóhoz ment fürdeni, felfedezte a babát, fiának fogadta és Mózesnek nevezte el.  Izrael megszabadítója tehát egy egyiptomi hercegnő fiaként nevelkedett.

            Amikor Mózes felnőtté vált, egy nap elment körülnézni az országban. Látva, hogy egy egyiptomi ütlegel egy hébert, megölte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. Másnap azt látta, hogy két héber veszekszik, megpróbálta szétválasztani őket, mire egyikőjük, aki bántalmazta a másikat, csúfolni kezdte Mózest, és tudomására hozta, hogy tudják, mi történt előző nap. Mózes megijedt, és elmenekült. Midján földjén telepedett le, ahol a főpap lányát, Cipórát feleségül vette, és apósa nyájának pásztoraként tevékenykedett.

            Egy napon, amikor Mózes a Hóreb hegyén legeltette a nyájat, látott egy égő csipkebokrot, amelyből az Örökkévaló beszélt hozzá, aki megbízta őt, hogy térjen vissza Egyiptomba, és szabadítsa ki népét a rabszolgaságból. Mózest Egyiptomban idősebb testvére, Áron segítette, az Örökkévaló szavai szerint. A fáraót azonban nehezen tudták meggyőzni, hogy engedje el a népet, csak akkor sikerült, amikor Mózesen és Áronon keresztül Isten tíz csapással sújtotta az egyiptomiakat. A legsúlyosabb az egyiptomi elsőszülöttek halála volt, ekkor az egyiptomiakat olyan rémület fogta el, hogy távozásra szólították fel a hébereket.

            A fáraó időközben megbánta, hogy elengedte a hébereket, és nagy sereggel üldözőbe vette őket. Azonban az Örökkévaló segítségével Mózes kettéválasztotta a tengert, a nép száraz lábbal átkelt rajta, de amikor az egyiptomiak megpróbálták követni őket, a víz összezárult, és minden egyiptomi meghalt a tenger hullámai között. Mózes ezután elvezette népét a Szináj-hegyre, ahol az Örökkévaló átadta neki a Tízparancsolatot és a Tórát, és rajta keresztül szövetséget kötött Izraellel.

            Mózes és az izraeliták körülbelül egy évig tartózkodtak a Szináj-hegynél, és Mózeshez gyakran beszélt az Örökkévaló. E beszédek eredményeként épült meg a Sátorszentély és lett megtervezve a letelepedés Kánaán földjén. A Szinájról Mózes Kádesba vezette a népet, ahonnan a tíz kémet Kánaánba küldte. A kémek visszatérésekor a népet annyira elkedvetlenítette beszámolójuk az országról, hogy nem voltak hajlandóak továbbmenni. A kémek és a nép kishitűsége miatt arra ítéltettek, hogy a pusztában vándoroljanak negyven évig, hogy egy új nemzedék léphessen be csak az ígéret földjére.

            A negyvenéves vándorlás végén az Örökkévaló nem engedte Mózest belépni Kánaán földjére. Mózes némi könyörgés után összegyűjtötte a törzseket, és búcsúbeszédet intézett hozzájuk. Ezután megáldotta a népet, majd felment a hegycsúcsra, végignézett az előtte elterülő országon, amit Isten a népének adott, és meghalt. 120 évig élt.

            A Tóra alakjai közül Mózest választották leggyakrabban későbbi legendák tárgyául, fontosabb helyet foglal el emlékezetünkben, mint az ősatyák. Legendák szövődtek jellemének szinte minden vonása és életének minden eseménye köré; és a legkülönbözőbb és gyakran egymásnak ellentmondó történetek születtek róla a rabbinikus irodalomban.

A tórai elbeszélésből megtudjuk, hogy nyolcvanéves volt Mózes, amikor szembeszállt a fáraóval, és százhúsz, amikor meghalt. Az utolsó negyven év benne van a Tórában. De mi történt az első nyolcvan év alatt? Ezt a különféle rabbinikus írásokból tudhatjuk meg.

            Mózes hároméves korában már igen nagy gyermek volt. Amikor egyszer a király asztalánál ült több királyi herceg és tanácsadó jelenlétében, levette a koronát a fáraó fejéről, és a saját fejére tette. A főemberek elborzadtak a fiú tettétől; a jövendőmondó pedig azt mondta, hogy ez ugyanaz a fiú, aki előző jóslataiknak megfelelően el fogja pusztítani a fáraó királyságát és fel fogja szabadítani a hébereket. Bálám és Jitró is a király tanácsadói között volt akkoriban. Bálám azt tanácsolta a királynak, hogy azonnal ölje meg a fiút; de Jitró azt mondta, hogy előbb meg kell vizsgálni őt, hogy kiderüljön, van-e annyira eszes gyermek, hogy szándékosan követett el ilyen tettet. Egy csillogó drágakövet, valamint egy izzó parazsat egy tányéron a fiú elé tettek, hogy lássák, melyiket választja a kettő közül. Egy angyal ekkor a kezét a parázs felé vezette, amelyet a fiú felemelt és a szájába vett. Ez megégette a nyelvét, ami miatt ezután nehezen tudott beszélni, de ez mentette meg az életét.[1]

            Az, hogy az egyiptomi halálának időpontjában hány éves volt Mózes, megosztotta a bölcseket, többféle vélemény is van. Egyesek szerint tizennyolc éves volt ekkor,[2] mások szerint húsz, esetleg negyvenéves volt.[3] De minden vélemény szerint azonnal elmenekült Egyiptomból, ahogy kiderült a tette.

            Dátán és Abirám nevét ismerhetjük a Koráh-féle, Mózes elleni lázadás leírásából, a Tórából, de ők voltak azok is, akik egy midrás szerint a manna adásánál Mózes szavahihetőségét akarták kétségessé tenni azzal, hogy szombat hajnalban, amikor nem esik manna az égből, kimennek és elszórnak mannát, hogy hazugnak nevezhessék Mózest, aki azt mondta, hogy sábátkor nem fog manna hullani. De tervük nem sikerült, mert madarak jöttek, és felcsipegették a szétszórt mannát.[4]

Dátán és Abirám esküdt ellenségei voltak Mózesnek, sértegették őt, és azt mondták, ne viselkedjen úgy, mintha a királyi ház tagja lenne, hiszen nem Bitjának, a fáraó lányának, hanem Johebednek a fia. A fáraó előtt is beárulták őt. A fáraó minden mást megbocsátott Mózesnek, de azt nem, hogy megölt egy egyiptomit. Egy hóhérral ki akarta végeztetni őt. A hóhér egy nagyon éles kardot választott, hogy megölje Mózest; de annak nyaka olyan lett, mint egy márványoszlop, és eltompította a kard élét.[5]

            A menekülő Mózes a kusita (etiópiai) Kikanosz király táborába ment, aki abban az időben saját fővárosát próbálta visszafoglalni, amelyet Bálám és fiai elfoglaltak és varázslattal bevehetetlenné tettek. Mózes csatlakozott a sereghez, a király és hadvezérei pedig nagyon megkedvelték őt.[6] Mózes kilenc évet töltött el a hadseregben, amikor Kikanosz király meghalt, és Mózes lett a sereg vezetője. Bevette a várost, elűzte Bálámot és fiait, és a kusiták királlyá kiáltották ki őt. A nép kívánságának engedelmeskedve kénytelen volt feleségül venni a kusita király özvegyét, Adóniját, akivel azonban nem élt házaséletet. A midrás szerint Mirjám és Áron e miatt a kusita asszony miatt emelt szót Mózes ellen.

             Mózes huszonhét évesen lett király, és negyven évig uralkodott kus földjén, Etiópiában, megerősítve az ország hatalmát. Negyven év után felesége, Adónija királyné beárulta őt a fejedelmek és hadvezérek előtt, hogy házasságuk hosszú évei alatt nem is éltek együtt férjként és feleségként, vagyis nem éltek házaséletet, és hogy soha nem imádta az ő isteneiket. Felszólította a fejedelmeket, hogy ne tűrjék meg maguk között tovább, hanem tegyék királlyá a Kikanosztól született fiát. A fejedelmek eleget tettek kívánságának, de békében, rengeteg kinccsel bocsátották el. Mózes ezután ment Midján földjére, mely történetet ismerjük a Tórából. De a bölcsek ezt a tórai történetet is kiegészítették a midrásokban.

            A midrás szerint ugyanis Mózes, amikor megérkezett Midjánba, elmesélte a vele történteket Jitrónak, aki, mint az előbb megtudtuk, a fáraó egyik tanácsadója volt. Jitró foglyul ejtette őt, hogy majd átadja a fáraónak.[7] Tehát Mózes harmincévesen ment Kikanosz király táborába, és negyven évig uralkodott Etiópia felett, majd hét évig volt Jitró fogságában, hetvenhét éves volt, amikor Jitró szabadon engedte.

            Mózest egy mély tömlöcbe zárták Jitró házában, és csak kenyeret és vizet kapott. Éhen halt volna, ha Cipóra, akivel még Mózes a fogsága előtt szerelembe esett a kútnál, nem talál ki egy tervet. Cipóra nem ment ki többé a juhokat legeltetni, hanem otthon maradt, hogy a háztartást ellássa, és így az apja tudta nélkül el tudta látni Mózest élelemmel. Mózes mesélt Cipórának az Örökkévaló csodás tetteiről, amiket őseivel tett. Hét év elteltével Cipóra emlékeztette az apját, hogy egykoron egy embert tömlöcbe vetett, akinek már régen meg kellett volna halnia, és ha még mindig él, akkor csakis igaz ember lehet, hiszen akkor Isten tartja életben, csodával határos módon. Jitró Mózest imádkozás közben találta a tömlöcben, így valóban elhitte, hogy csodával határos módon maradt életben, és szabadon engedte őt.

            Jitró egy csodálatos botot ültetett el a kertjében, amely a teremtés hatodik napján, péntek délután készült, és Ádámnak adatott. Ez a különös bot Énók, Sém, Ábrahám, Izsák és Jákob, majd József tulajdonában volt, akinek halálakor a fáraó birtokába került. A botra az Örökkévaló egyik neve és az Egyiptomra kiszabott tíz csapás kezdőbetűi voltak vésve. Jitró, amikor ott meglátta, ellopta és elültette a kertjében, és mindenkit, aki feleségül kívánta venni valamelyik lányát, megkérte, hogy húzza ki a botot a földből; de ez egyetlen kérőnek sem sikerült. Mózes, miután szabadon engedte őt Jitró, besétált a kertbe, meglátta a botot, és elolvasta a feliratot, majd könnyedén kihúzta a földből, és botjaként használta. Jitró feleségül adta hozzá Cipórát, és nagy vagyont adott mellé hozományul.[8]

            Jitró kikötötte, hogy a házasságból származó elsőszülött fiú az ő pogány hitét kell, hogy felvegye, és a többi gyermek majd zsidóként nevelkedhet, amibe Mózes beleegyezett.[9]

Amikor tehát első fia, Gersom megszületett, Mózes a Jitróval kötött megállapodás értelmében nem metélhette körül.[10]

            Hetvenhét éves volt Mózes, mikor szabad lett, és elvehette Cipórát feleségül. Három évig élt a családdal, míg nyolcvan évesen az égő csipkebokorban az Örökkévaló megszólította, és innentől már ismerjük a történetet.

[1] Midrás Vájosá, BT Szanhedrin, Semot rábá.

[2] Midrás Vájosá, Szefer Hajásár.

[3] Semot rábá.

[4] Semot rábá.

[5] Midrás Vájosá.

[6] Szefer Hájásár, BT Bává bátrá, Jálkut Simoni.

[7] Divré hájámim sel Mose.

[8] Divré hájámim sel Mose; Szefer Hajásár.

[9] Mehiltá.

[10] Szefer Hajásár.